Gondolatok

Nagyon várom a decembert......................
hogy újra szülőföldemre tegyem a lábam.
Hogy ott BKV buszra szálljak,zötykölődjek vonaton......
s több időbe teljen megtenni 250 km-t,
mint repülővel 2400 km-t.

Közben nézhetem mivé lett az ország, melyben

valaha jól éreztem magam.

Elhagyott gyárak, házak.......gondterhelt tekintetek.

Nyomor, kilátástalanság, jövőtlenség.

Közben találkozok ismerősökkel, kik nem mesélnek,

mert a lekvárba ülnek.........meg mondják minek,

hisz jót nem tudnak.

Ki mesél, elmondja nyomorát, küzdelmét....a napról

napra való megélhetésért folytatott harcát.......

Az emberekből olykor a dühöt hallom felcsapni......

miközben ülök a vonaton és a jól ismert tájat nézem épp,

az elsuhanó vonatból. Arról mesélek, hogy a munkahelyükön

nem becsülik meg őket, nem is fizetik meg a munkájukat,

ha szólnak a válasz egyszerű:”Nem tetszik el lehet menni, jön

helyetted 100....”

Vagy épp arról, hogy megint leépítés lesz,

s vajon őket is lapátra teszik....

Teljes a létbizonytalanság, az emberek önbecsülése a béka segge

alatt. Nem élnek, csak túl élnek.

Aztán eszembe jut, hogy mivé lett az ország, mely egykor

magához ölelt.........Ahogy földet ér a lábam, nem érzem

magam biztonságban.

Párszor megtettem az utat, és be kell valljam, az elmúlt 2 évben,

ahogy haza mentem, minden egyes alkalommal ,egyre rosszabb

érzés fogott el.

A szeretteim miatt csordultig van a szívem, s újra meghalok,

ahányszor visszajövök.

S ami a legfurcsább miattuk maradnék, közben menekülök.

Hogy miért?

Itt is van baj, itt is van gond, és küzdelem is.

Nem fenékig tejföl itt sem az élet.

De látok mosolygó arcokat,nem félek az utcára kilépni, nem

kell szorongassam a táskám, ha egy tömegközlekedési eszközre felszállok,

hogy esetleg kirabolnak.

Ha bemegyek a közeli boltba az eladó mosolyog, vagy épp táncolva énekel.

Itt a legtöbb boltba szól a zene. Ha nem vagyok épp toppon,

akkor is mosolyt csalnak arcomra.

A minimálbérből megélek, küldök haza pénzt, s valamennyit spórolni is tudok.

Nem kell kuporgassak....

Valahogy az emberek is mások, barátságosabbak, talán a kevesebb teher miatt,

mi a vállukat nyomja.

Ha segítség kell, kapok és nem mogorván kezelnek, és nem küldenek el a francba.

Hát erről van egy kínos történetem, de annál poénosabb ….bár nem nekem :D

Nem sokkal azután történt,ahogy kijöttem.

Virágföld kellett volna.

Mondták a többiek, menjek a virágboltba ott tuti van.

Hát nézelődtem, még cserepes virágot se láttam.

Muszáj volt megszólaljak.....szóval segítséget kértem.

Elmondtam,hogy mi kellene, csak volt egy kis gond......

valamiért nem a megfelelő szó jutott eszembe...

A szó ami eszembe jutott a humusz volt...

Szóval zsenge angol tudásom mellé, kezeim ,lábaim,

környezetem bevetve, elkezdtem elmondani, hogy van

otthon palántám, amit át kéne ültetni. Addig csak egy eladónő volt

a boltba, kihívta a férjét is,hátha Ő megérti mit akarok.

Aztán,rájöttek...... a nő kihozott egy kis lapát földet, hogy erre gondoltam e.

Jót nevettünk, közbe eszméletlen zavarba voltam.

Nem adták fel, segítettek és kedvesek voltak, még úgy is ,hogy bénáztam.

Otthon van ilyen?

Az emberek türelmetlenek, süt a szemükből minden gond.........

Otthon nyomaszt a rideg légkör, a sok befordult ember.........

S közben arról álmodok, remélem hamarosan sikerül újra ott éljek.

Furcsa ez az egész...még nekem is....de a szeretteim nélkül, nem élet

az élet nekem, még itt sem.

Ha itt lennének, eszembe se jutna, haza költözni, de nem ilyen egyszerű az élet.

/Lexa007/